KOHO – Original Comix Skip to content

KOHO

A bukottak háborúja

Eltelt majdnem 10 év mióta utoljára hallhattatok a KOHO-ról. Sokan kérték tőlünk az első megjelenést követően, sőt az utóbbi években is, hogy legyen újranyomás. 2020-ban elérkezett ennek az ideje. És nem szimplán a régi füzetet adjuk a kezetekbe virtuálisan, hanem egy átdolgozott változatot. Hogy ez mit is takar?

 

Az első változat mivel pályázatra készült limitált oldalszámmal operált. Most azonban semmi sem kötött minket, így egy sokkal szellősebb, izgalmasabb felosztású képregényt lapozgathattok majd. Aminek nem utolsó sorban kicsit változott az eredetihez képest a szövegezése is. Egyszóval minden korábbi hibát javítottunk, hogy egy méltó újra kiadást forgathassatok.

A képregényt ingyenesen letölthető a hírlevelünkre való feliratkozást követően. A képregény linkjét ezt követően automatikusan elküldjük Neked.

Írta&rajzolta
Nóthóf Ferenc

Tus
Barta Szabolcs

Színek
Nagy András,
Ilia Zsolt

Tördelés
Nóthóf Tamás

zövegbuborék
Szenográdi Szabina,
Wimmer László

Oldalszám
59 oldal

Stílus
Steam punk

Kiadás Éve
2020

Amennyiben úgy érzed, hogy támogatnál minket egy kávé árával, akkor erre van lehetőség. Ezzel is elősegíted a jövőben megjelenő online és offline képregényeink létrejöttét. Ehhez mindössze csak a gombra kell kattintanod, ott minden részletet megtalálsz! Minden támogatást előre is nagyon szépen köszönünk!

Az Original Comix csapata